|
A Sportnapot hagyományosan a tanév végén rendezzük meg. Idén június 8-án sportversenyek, meglepetések és főzőverseny várja a diákságot. A főzőverseny célja, hogy minden benevezett osztály megmutassa, hogy önállóan képes-e megszervezni a főzést, gondoskodni a szükséges hozzávalókról, tüzet gyújtani és a bográcsban elkészíteni egy egyszerű, de finom ételt. A versenyt azzal is igyekszünk igazságosabbá tenni, hogy minden osztály ugyanazt az ételt késziti el. Hamarosan ezen az oldalon egy szavazás indul, ahol bárki szavazhat a megadott ételek közül a kedvencére. A szavazás lezárása után a legtöbb szavazatot kapott ételt kell majd a verseny során elkészíteni. Reméljük, minél többen szavaztok majd! Jó felkészülést kívánunk a főzőversenyre! |
|
Írta: Pénzesné Győr Enikő
|
|
2012. május 04. péntek, 17:51 |
|
Az evangélikus iskolák angol nyelvi versenyét idén április 27-én a Soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium rendezte meg. A hosszú hétvégét több diák is hosszú utazással és megmérettetéssel kezdte. De a színvonalas szervezés és a rendhagyó kis városnézés kárpótolt a fáradtságért. Köszönet érte. Iskolánkból B1-es szinten Bartók Réka (9.a osztály) 2. helyezést ért el - felkészítő tanár: Kovácsné Jakus Katalin. B2-es szinten Csányi Anett (10.a osztály) 3. helyezést ért el, C1-es szinten Zsiga Bence (11.a osztály) 2.helyezést ért el - felkészítő tanár: Pénzesné Győr Enikő. Sikereikhez gratulálunk! |
|
Teljesítménytúra 2012.04.22.- Galgahévíz |
|
|
|
|
2012. április 26. csütörtök, 12:31 |
|
Ezen a napon még korábban kellett kelni, hogy időben a nevezés helyére érkezzünk. Reggel 7 órakor már az aszódi vasútállomáson gyülekezett az EGA „Kóborlók” csapata, hogy a 15km-es túraszakaszt szintidőre teljesítsük. A rendező település- Galgahévíz – dicséretet érdemel a jó és pontos szervezésért, valamint a vendéglátás megszervezéséért! Rövid útvonal:Galga-part,-Sósi-patak,-Ökofalu,-Bika-tó,-Szent András-hegy,-majd a határon keresztül vissza a településre. Jóval a szintidőn belül érkeztünk vissza az iskolába, ahol teával, zsíros kenyérrel vártak minket. A teljesítmény lapok leadása után emléklapot és kitűzőt kaptunk. Még 1,4 km várt ránk, hogy a vonatot elérjük időben. Jövőre már a 25km-t szeretnénk teljesíteni. Néhány fotó megtekinthető a galériában! Penák Dóra Soós Éva |
|
Végleges felvételi jegyzék a 2012/2013. tanévre |
|
|
|
|
Írta: V. L.
|
|
2012. április 23. hétfő, 08:28 |
|
A VÉGLEGES FELVÉTELI JEGYZÉK letölthető innet Gratulálunk minden leendő diákunknak!
A kiértesítéseket a héten postázzuk a felvételt nyert diákoknak. Beiratkozás: 2012. június 27. szerda |
|
Menczelesz Adrián példaértékű sikere |
|
|
|
|
Írta: Veizer Valéria
|
|
2012. április 19. csütörtök, 14:35 |
|
Menczelesz Adrián 12.b osztályos tanuló április 17-én a történelem OKTV országos döntőjének szóbeli fordulóján 89%-os teljesítményt ért el, így a végső összesítésben a 9. helyen végzett! Ez iskolánk történetében a legkiemelkedőbb történelem OKTV eredmény.Adrián ezzel a teljesítményével 80 többletpontot is szerzett a felvételi eljárásban. Sikerének örülünk, eredményére nagyon büszkék vagyunk. Köszönjük Dr. Péterfi Gábor tanár úr felkészítő, segítő munkáját. |
|
Módosítás dátuma: 2012. április 25. szerda, 08:55 |
|
Írta: Zeman Csaba
|
|
2012. április 15. vasárnap, 09:16 |
|
A költészet napján, április 11-én rendezték az irodalom OKTV szóbeli fordulóját, ahol Czeba Viktória (12.b) - a teljes verseny mintegy kétezer résztvevője közül - a huszonnyolcadik helyen végzett. Gratulálunk! (Felkészítő tanárok: Homoki Gábor és Czok Erzsébet.) |
|
2012. április 10. kedd, 20:20 |
A kalocsai rendezésű Mezzofanti Országos Nyelvi versenyen Boda Bence (10.a) angol B2-es kategóriában 2. helyezést ért el! Gratulálunk a szép eredményhez! Felkészítő tanára: Pénzesné Győr Enikő. |
|
Módosítás dátuma: 2012. április 11. szerda, 11:31 |
|
Írta: Péterfi Gábor
|
|
2012. április 03. kedd, 17:10 |
|
Menczelesz Adrián 12/b osztályos tanuló a tavalyi évhez hasonlóan idén is bejutott az OKTV döntőjébe történelem tantárgyból. Remek teljesítményéhez gratulálunk!
|
|
|
2012. március 23. péntek, 14:24 |
|
Március 22-én az Emlékpontok és az „Unokáink is látni fogják” szakkörök közös programjaként Balogh Csenge (11/a) és Garai Laura (12/a) osztályos tanulók interjút készítettek Turán Sára Sándorral. A diákokat Koncz István, Rácz Zoltán és Péterfi Gábor tanár urak kísérték el.
Sára Sándor Kossuth-díjas filmrendező és operatőr 1933-ban született Turán. Tanulmányait az Aszódi Evangélikus Gimnáziumban kezdte. Filmjeiben rendszerint olyan témákat dolgozott fel, amelyek akkoriban tabunak számítottak (doni katasztrófa, cigánykérdés, tanyai szegénység), ezért a kommunista diktatúra idején minden filmjét hosszabb-rövidebb időre betiltották. A domonyi származású Huszárik Zoltánnal közösen készítette a Szindbád c. filmet, mely mind Magyarországon, mind külföldön jelentős szakmai sikert aratott. A turai szülőházban készített interjú során az operatőr mesélt a turai és ikladi gyermekévekről, az Aszódi Evangélikus Gimnázium akkori légköréről, s filmjei témaválasztásának hátteréről is. Az interjú hamarosan megtekinthető lesz a Galga TV-ben. Szerkesztett változatát pedig elolvashatjátok a május végére megjelenő, A huszadik század emlékezete a Galga-mentén című interjúkötetben. 
|
|
Módosítás dátuma: 2012. március 27. kedd, 12:11 |
|
|
|
|
|
|
Oldal 1 / 4 |